„Profi megoldás az élhető mindennapokra”

Az ózongenerátor, mint a leghatékonyabb eszköz a lakás légterének valamint az utastér fertőtlenítésére.

 

 

Hozzáértők szerint az autó légkondicionáló rendszerét minden évben egy, de inkább két alkalommal kellene tisztítani, illetve két tisztítás között legfeljebb 15,000 km-t ajánlatos megtenni.


Tapasztalataink szerint viszont erre - általában - ritkán kerül sor.


A lakásunk légterének időnkénti fertőtlenítése, legalább ilyen fontos, hacsak nem fontosabb!


Abban mindenki egyetért, hogy a klíma berendezéseken keresztül baktériumok, gombák kerülnek az utastérbe és a lakás légterébe, melyek az egészséget veszélyeztetik.
Egy elrettentő állapotú pollenszűrő. A szűrő anyagának színe eredetileg szürke volt. Cseréje három évvel ezelőtt is túl késő lett volna. A hat éves autó tulajdonosa nem is tudta, hogy van ilyen szűrő az autójában, és azt cserélni kellene, erre a figyelmét soha nem hívták fel. A szűrő cseréje sokszor meglehetősen időt rabló elfoglaltság.
Az ózonos klíma és lakásfertőtlenítés, nem jár szereléssel, kosszal és olyan részeken hat ahol a hagyományos módszerekkel nem hozzá férhető.

Két dolgot kell megtennünk ahhoz, hogy az egészségkárosító hatást elkerüljük. Egyrészt a pollenszűrőt rendszeresen cserélni kell, másrészt a rendszert a már említett időközönként ki kell tisztítani.


Amit feltétlenül be kellene tartanunk: Használt autó vásárlása utáni utastér fertőtlenítés és a klíma tisztítása fontos, vagy új lakásba költözés esetén is hiszen nem tudjuk az előző tulajdonos milyen betegségeket hagyott hátra.
A tisztításnak többféle módja ismert, de pl. az ezekhez árult számos spray hatékonyságát gyakran megkérdőjelezik. Egyes állítások szerint az illatosító anyag hatékonyabban nyomja el a szagot, mint amilyen a baktériumölő hatás.
Más - hatékonyabb - eljárásokhoz elkerülhetetlen az utastér néhány elemének a megbontása.
 

 

Mi a ma elérhető legkorszerűbb, egyben leghatékonyabb módszert választottuk: egy ózon generátor sterilizálja, csírátlanítja az utasteret. Nem kell bizonytalan hatású spray, nincs habképződés, nincs tisztítófolyadék miatt elszíneződött műanyag alkatrész, nincs bontás. Ezzel az eljárással nem a kellemetlen szagot nyomjuk el, hanem az okát szüntetjük meg, véglegesen. Természetesen, a gombák, baktériumok idővel újra termelődnek, ezért van szükség az ajánlott időszakonként a tisztítást megismételni. A tisztítást követően a kocsiszekrényt 10 percig szellőztetve a termelt ózon tökéletesen lebomlik. Az autó párás klíma berendezése ideális táptalajt nyújt a megtelepedő vírusok, gombák, spórák, allergiát okozó anyagok elszaporodásának.

A klíma által befújt levegővel azt belélegezve megbetegedésekhez vezethet Ezért ajánlott évente legalább kétszer (ősszel és tavasszal) fertőtleníteni.

Kérdése van?

Tiszta vonal:

                           

Partnereink